SZDSZ Tapolca és környéke

  Magyarország 1989-ben úgy döntött, hogy az egypártrendszer helyett a többpártrendszert és a szabadságot választja, ami egyben a választás szabadságát is jelentette. A rendszerváltást követően az állam kivonult az emberek magánéletéből, s ettől kezdve még maga az állam sem ítélkezhetett többé az állampolgár hite, meggyőződése, ízlése felett.
Sokaknak emiatt van is némi hiányérzetük, hiszen egészen eddig helyettük címkéztek fel jónak vagy rossznak, olyan dolgokat, melyeket nekik kellett volna a saját meggyőződésük alapján értelmezniük. Ezért ma is többen törekednek arra, hogy az állampolgári kötelességeken túl kötelező elvárásokat, megkérdőjelezhetetlen igazságokat fogadtassanak el másokkal. Ez önmagában nem lenne gond, ha nem hangoztatnák, hogy ők a nagybetűs Igazságot, mi több, Istent képviselik, s aki másképp gondolkodik és cselekszik, az tudatosan okoz kárt a nemzetnek, tehát szükségképpen rossz, gonosz, haza- és/vagy nemzetáruló…
   Az Új Tapolcai Újságban sokszor jelennek meg efféle vélemények, megnyilatkozások. A jó és a rossz, az értékes és az értéktelen, az igazság és a hazugság végletekig egyszerűsített, politikailag átitatott küzdelmébe bújtatott gyűlölet gyakori szereplő a hasábokon és a közéletben egyaránt. Ezt olvasva, az ember már-már egy sötét hollywoodi filmben kezdi érezni magát, de hamar rájön, hogy a világ némileg bonyolultabb.
Legutóbb például azt olvashattuk, hogy elég volt már a tehetségtelen, irodalmi ízlést nem ismerő írókból és szerkesztőkből, rombolni kell a „szemetet” (konkrétan megnevezve a szemét forrását: Kertész Imre, Esterházy Péter, Konrád György) és a „jó” irodalom mellett kell kiállni. Mi a jó? És ki dönti el?
   Kertész Imre az egyetlen irodalmi Nobel-díjas írója Magyarországnak, s valószínűleg azért kapta ezt a rangos elismerést, mert konyít valamicskét az íráshoz. Ja, hogy nem tetszik? Egyéni szociális probléma, a könyvét nem kötelező megvenni és elolvasni, mindez mára már a kedves olvasóra van bízva. A hazánk hírnevét jelentősen öregbítő íróban már az is becsülendő, hogy hajlandó megszólalni, sőt írni annak a lángoktól ölelt kis országnak a nyelvén, amely őt, mint magyar állampolgárt, ártatlan gyermekként el akart pusztítani. Igen, arról a felsőbbrendűnek vélt Mária országáról van szó, ami „a Szent Korona-eszmerendszerben a földi hierarchiában az élen jár, mint apostoli archiregnum” – mellesleg, jegyzem meg, ebben a nagy élenjárásban kiirtott kb. félmillió embert a holokauszt idején, ami kellő mértékben bizonyítja, hogy a Szent Korona tanai felett jócskán eljárt az idő. Az egészséges nemzeti öntudaton meg már túlmutat, ha nemzetek hierarchiájáról beszélünk (ezt jobb körökben sovinizmusnak, nacionalizmusnak szokták nevezni).
  Esterházy Péter és Konrád György Kossuth-díjas ,,skriblerek''. Munkásságukat széles körben ismerik és elismerik, mind itthon, mind külföldön, ezért szemétnek titulálni azokat, nem túl bölcs dolog. Még akkor sem, ha liberálisként, nem pusztán az általuk elnyert díjak alapján ítéli meg az egyes alkotók tevékenységét az ember.
Ebből kifolyólag azzal nincs semmi baj, ha valaki azt mondja, hogy neki kifejezetten nem tetszenek XY művei, hiszen mások vagyunk, más dolgokat kedvelünk, ez teljesen természetes. Viszont azt, ami másnak esetleg tetszik, miért kell lerombolni, végképp nem értem. Talán csak nem a szeretet legmagasabb fokán állva, tömény gyűlöletből? Vagy óvodás irigységből? Ennyire fájdalmas lenne a művészet szabadsága? Végül: ki erőlteti ezen írók műveinek olvasását és mégis hogyan? Fegyverrel kényszerítenék az embereket, hogy olvassák el a Sorstalanságot vagy a Harmonia Caelestist? Egyszerűen nevetséges.
  A demokrácia hozadéka a sokféleség és a választás lehetősége, melynek az az ára, hogy toleránsnak kell lennünk azokkal az embertársainkkal szemben, akik más dolgokat kedvelnek, mint mi. A liberális demokrácia, melyben élünk, arról is szól, hogy attól, hogy magyar állampolgárok vagyunk, még nem kell keresztényeknek lennünk, nem kell Wass Albertet olvasnunk, s nem kell hinnünk a Szent Korona tanaiban, mert ezektől függetlenül vagyunk magyarok. Aki az előzőeket teszi, hiszi, vallja, lelke rajta, ettől ő nem lesz sem jobb, sem rosszabb, sem magyarabb a magyarnál. Kár erőlködni.

Blogzárta után:

Kertész: Káros, romboló, szívből jövő, de nem aktív a magyar antiszemitizmus... (Népszabadság)

Ezen írás miatt - mely meg sem jelent - sajtóperrel fenyegettek meg.